Egy este szedte fel a tenger homokjából. Egy víztől simára csiszolt fadarab, emberfejet formáz meglepően, pontos részletezéssel. A víz, a szél, az idő műve…
Hazavitte, és a kandalló párkányára tette.
Egy nap pár szál friss virágot tett mellé, tetszett neki az összhatás.
Később naponta tett oda virágot, mindig frisset, színeit gondosan válogatta.
Ez a fadarab egyre fontosabb lett a számára. Senkinek nem volt szabad megérintenie, ő maga is kezet mosott, mielőtt hozzá nyúlt.
A fadarab szentté vált, egy vallást jelképezve, amelynek ő volt az egyetlen főpapja.
A fadarab beszélni kezdett, naponta mondott neki olyan dolgokat, amelyeket magától soha nem tudhatott volna…
Az élete megtelt értelemmel, boldogabb, nyugodtabb volt, mint valaha…
– Bistey Zsuzsa –