Türelmetlenségünket és túlzásainkat tudatosságunk és bölcsességünk tudja kordában tartani.

Leginkább az Oroszlánok, Bikák és Vízöntők feszegetik határaikat, repülni szeretnének, szárnyalni, egy új világot felfedezni. Érdemes kicsit a hiúságukkal foglalkozniuk, meglehet, az viszi bele őket olyan áramlatokba, melyet átlátva kikerülnének.

A régit, az elavultat meg kell haladni, hisz az élet mozgásban van, nem ragadhatunk bele semmibe sem, de ész nélkül kidobni mindent – balgaság!

Lehet, hogy csak le kell porolni, új helyre kell tenni.

Óvatosan a nagy selejtezéssel – kicsit fékezzünk, nézelődjünk!

A szenvedélyes, érzelmi túlzások a Kosokat, Bakokat, Nyilasokat, Skorpiókat, Szüzeket és Rákokat ragadhatja el leginkább, melyet a két utóbbi kivételével még a türelmetlenség is átszínezhet.

Nézzük meg, hogy a nagy érzelmi hullámzásokat mi okozza, ne másokat bántsunk, ha a “tükörben” nem azt látjuk, amit szeretnénk! A másik székébe beülve megértés születik, ami békét, harmóniát, kompromisszumképességet, szeretetet hoz. 

A Kosok kivételével, e nagy érzelmeket könnyen alakíthatják át együtt érző szeretetté, művészetekkel való kapcsolódássá, alkotássá a Bakok, Nyilasok, Skorpiók, Rákok. Angyalaik fogják a kezüket, csodákat teremthetnek – kapcsolódjanak hozzájuk!

Az Ikrek, Bikák és Mérlegek, ne csodálkozzanak, ha elbizonytalanodnak, nem találják helyüket! Kerüljék ki az önsajnálat csapdáit, melyek abba az irányba húznák őket – legyenek a Jelenben!

Igyekezzünk a Halak közelében lenni, akik nagy szeretetüket le tudják hozni a valóságba, érzelmekben gazdagon, mégis két lábbal állva a Földön segítenek, gyógyítanak.

 

Hétfőn Telihold van a Vízöntő jegyben!

Minden duplán számít, óvatosan gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel!

A Vízöntő Telihold felerősítheti szabadságvágyunkat, elfeledve azt az alázatot, mely által tudunk igazán szabaddá válni, elfogadva Sorsunk, küldetésünk, feladatainkat.

A most szedett gyógynövények dupla gyógyító energiával rendelkeznek, járjunk nyitott szemmel, a lehetőségek tárháza vár ránk!

Hétfőn – kedden a Hold a Vízöntő jegyben van.

Idegrendszerünk és lábszárunk kér figyelmet. Előbbit nyugtathatjuk citromfű-, orbáncfű-, levendula teájával. Orbáncfűvel óvatosan, ha utána napra megyünk!

Utóbbi hálás a mozgásért, masszázsért, kényeztetésért.

Szerdán – csütörtökön – pénteken du. 3 – ig a Halak jegyben van.

Nyirokrendszerünkért tehetünk duplán. Igyunk tejoltó galaj teát, mely gyógynövényt még lehet szedni, érdemes begyűjteni a természetből!

Lábfejünket kényeztessük fürdővel, masszázzsal, tornával!

Péntek du. – tól – szombaton – vasárnap a Kos jegyben van.

Minden piros színű gyümölcs, zöldség támogatja vérünk. Igyunk vasban gazdag csalán-, szederlevél teát!

Nagyon szép, középpontban levő hetet kívánok sok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu

Mire számíthatunk augusztus első hetén, ami Teliholddal kezdődik?