Mire számíthatunk július utolsó hetén?

Jócskán adódhat feladat. Aktivizálódhatnak a félelmeink, melyek gerjesztik a mindenáron való akarást, vagy annak az elfojtásából született menekülést. Nehezítésként mindezt a túlzások is fokozhatják, hogy legyen mit később helyrehozni.

A félelmek most nagyon sok jegynél felerősödhetnek, leginkább a Rákoknál, Mérlegeknél, Bakoknál, Skorpióknál, Kosoknál, de még az Oroszlánoknál és Nyilasoknál is – kinél jobban, kinél kevésbé erősen.

A félelem szüli az uralkodási vágyat, védelmi falat állítva a valós vagy vélt bántalmazás elé. Ám, minél nagyobb a félelem, annál nehezebb megérezni, hol a határ, s már át is csúszhatunk a bántalmazók csoportjába, teremtve a karmikus köröket.

A védelmet hitünkben keressük, mely a félelem ellentéte!

Hinni abban, hogy minden úgy van jól, ahogy van.

Hinni és tudni, hogy mi vagyunk a teremtők.

Erre a tudásra a „menekülőknek” is nagy szükségük van, hisz így nem akarják már másra fogni a nehézségeket. Felelősséget vállalva megérkeznek a Jelenbe, ahol kapnak erőt határaik megvédésére vagy az új megteremtésére.

A menekülési kényszert most leginkább a Mérlegek, Bikák, Ikrek és Halak fedezhetik fel magukban. Ez a Mérlegek és Halak alaptermészetében is könnyen benne lehet, életfeladatuk felvállalni önmagukat, határaikat.

A Vízöntők mintha mindenen kívül állnának, élvezik az élet örömeit, művészi képességeiket próbálgatják, akár a konyhában is.

A Szüzek és Ikrek nagyon türelmetlenek lehetnek – kicsit fékezzenek, nem kell fejjel menni a falnak!

 

Hétfőn – kedden a Hold a Skorpió jegyben van.

Vastagbelünk kér figyelmet. Iktassuk be étrendünkbe a hajdinát, hálás lesz érte! Segíti a köles, árpa is. A prosztatára tökmag minden formában, s kisvirágú füzike teája. Női bajokra cickafark tea.

Szerdán – csütörtökön – pénteken de. a Nyilas jegyben van.

Májunkért tehetünk duplán minden sárga színnel, keserű ízzel. Használjunk kurkumát, mely gyulladáscsökkentő is! Igyunk máriatövis-, pitypang-, parlagfű teát! Hálás a zabnyáknak, tejsavónak. Nyers céklaleve regenerálja.

Péntek du. – szombaton – vasárnap a Bak jegyben van.

Csontjaink kérnek figyelmet. Legyen étrendünkben mák, szezámmag, árpa, melyek erősítik a csontrendszert. Igyunk diólevél teát!

Kényeztessük bőrünket fürdővel, masszázzsal!

Térdünkre leginkább belső alázattal vigyázhatunk.

Nagyon szép, félelmektől és könnyektől mentes hetet kívánok sok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu

Mire számíthatunk július utolsó hetén?