Előző életek, a mostani életünk elszámolatlan történései jöhetnek szembe velünk, melyek hatását érzékelhetjük nehéz teherként. Valójában ezek kegyelmi állapotok, az újjászületésünket segítik, hisz a sötétség szüli a legragyogóbb fényt.

Erre a mélyrepülésre leinkább az Oroszlánok, Bikák, Vízöntők számíthatnak.

Ha önmagukban nem merjük felfedezni a most itt levő, hatalomra vágyó, szenvedélyesen szélsőséges, mindent akaró erőt, akkor könnyen meglehet, hogy a külvilágban a tükörben – láthatjuk meg – kis időt kapva ahhoz, hogy megértsük – hogy az élet végtelenségében benne van. Bennünk is a Fény mellett ott a Sötétség, amit csak egy darabig foghatunk rá másokra, ezzel önmagunk „szépségét” védve.

Az ítéletmentesség – hisz „melyik a szebb, a piros vagy a sárga?” – segít az elfogadásban. Ítélkezés nélkül már meg merjük fogni a „nem szeretem” dolgok kezét, lehetőséget adva ezzel az elengedésre.

Más formában – erős szenvedély nélkül – lehetnek akaratosak a Halak, Nyilasok, Ikrek és Bakok. Őket egy kiadós sport ki tudja hozni ebből az energiából – semmiképp se lustálkodjanak!

A flórt, a szerelem, a szépség, a kellem, a harmónia, a csacsogás, találkozások, az információ áradat a Kosokat, Ikreket, Szüzeket, Nyilasokat, Bikákat és Mérlegeket foghatja kézen, levévé környezetüket a lábukról.  Kedvesek, mosolyognak, diplomáciai érzékük bevetésre kész.

Ez a Rákokra is érvényes, de hangulatingadozásaik miatt ez visszájára is fordulhat.

Zsenialitásuk, hitük, szeretetük, a „felhőkről lenézve meglátva az összefüggéseket” a Nyilasokra, Vízöntőkre, Kosokra, Halakra lehet jellemző. A média is szerepet kaphat valamilyen formában életükben, a hitrendszerük is váratlanul alakulhat.

A Skorpiók, Vízöntőket, Bikákat a hiúság csapdája állíthatja próbatétel elé. Az egot simogató, szép szavakat érdemes kiszúrni, nehogy úgy járjanak, mint a „Császár új ruhája” mesében a főszereplő.

 

Szerdán reggel Telihold van a Skorpió jegyben!

Nem csak a Telihold miatt, de a Skorpió jegy miatt is nagyon felerősödhetnek az érzelmek, átcsapva szenvedélyes akaratba, uralkodásba, birtoklásba, féltékenykedésbe.

Ne az erejét engedjük el ennek a jegynek, azzal semmi baj, de az azzal való visszaélést igen!

Óvatosan gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel – minden duplán számít!

Amit kiárasztunk, az fordul vissza hozzánk – vigyázzunk másokra, magunkra is ezzel!

Érdemes e jegy mélységét „meglovagolni”. Kifelé csak annyira figyeljünk, hogy meglássuk azt, amit magunkban nem akarunk meglátni. Keressük a csendet, a csendben magunkat, s dolgozzuk fel a látottakat!

Ezen a napon gyűjtött gyógynövények nagyobb gyógyerőt fejtenek ki. A természetben most Kánaán van, gondoljunk a téli időszakra. Általában egy évben egyszer veszik fel legszebb ruhájukat a növények – amiről lemaradunk, arra egy évet várni kell.

Itt a bodza, galagonya, a lándzsás útifű stb. szedésének ideje.  Találhatunk még pásztortáskát, fenyőrügyet, stb.

 

Hétfőn – kedden a Hold a Mérleg jegyben van.

Vesénk kér figyelmet. Igyunk elegendő, élő vizet! Bodza-, zsurló-, nyirfalevél teát. Tartsuk mindig melegen veséinket.

 

Szerdán – csütörtökön a Skorpió jegyben van.

Vastagbelünkért tehetünk duplán. Engedjük el régi sérelmeinket, melyek egy része ott tárolódik. Iktassuk be étrendünkbe a hajdinát, kölest, azok is nagyon támogatják.

 

Pénteken – szombaton – vasárnap de. a Nyilas jegyben van.

Májunk kér figyelmet. Segíthetjük minden sárga színnel, keserű ízzel. Igyunk máriatövis-, cickafark-, pitypang teát.

 

Vasárnap 11 – től a Bak jegyben van.

Csontjainkért, térdünkért, bőrünkért tehetünk duplán.

Előbbit támogassuk magokkal, diólevél teával. Térdünket alázattal. Bőrünket simogatással, masszázzsal.

 

Nagyon szép, érzésekben gazdag, de másokra is figyelő energiát kívánok sok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu

Mire szánthatunk április 22 – vel kezdődő héten?