Marad még az előző heti próbák sorozata, melyet tetézhet még az a köd, mely itt van körülöttünk. Segítségképpen jönnek az ötletek, a jó megérzések – figyeljük őket. Olyanok, mint a Napsugár, ami kisüt, s szép lassan tisztánlátunk.
A legéberebbnek a Nyilasoknak, Ikreknek, Halaknak és Rákoknak kell lenni. Ők érezhetik leginkább a csalódottságat, a sírni vágyást. Legszívesebben menekülnének az álmaikba, a múltba vagy a jövőbe, de azok meg vagy fájdalmasak vagy félelmetesek.
Legjobb gyógyír mindenre a JELEN pillanatot megélni. Tudatosítani s örülni annak, ami van, s még véletlenül se gondoljuk, hogy „nem lehet lejjebb menni”, mert az Élet nagy mágus, nagyon gyorsan be tudja bizonyitani, hogy – dehogyisnem!
A másik végletet, az érzelmek, a fájdalmak kizárását az Oroszlánok, Ikrek, Szüzek, Nyilasok és Halak alkalmazhatják. Ők blokkolhatnak, amitől hideggé és merevvé válhatnak. A jéggel való találkozás meglehet, nem is véletlen.
A szeretetben gazdag érzelmekre, a segíteni vágyásra, a művészetekkel való kapcsolódásra a Halak, Rákok, Vízöntők, Bikák, Mérlegek, Skorpiók tarthatnak igényt. Nagyon jó velük lenni, békét árasztanak maguk körül.
Van, akikben ez is, az is megvan. Ők önmagukban belül egyensúlyoznak, belső szereplőik vívják meg a harcukat, vigyáznak, hogy egyik oldalon se essenek túlzásokba.
A Kosok meglehet hatalmi harc kellős közepén találják magukat. Tiszta gondolataik és diplomáciai képességük segítségükre van, bár az utóbbit csak nagy bölcsességgel tudják előhozni.
A hiúsággal a Bakoknak, Halaknak és Nyilasoknak van dolga.
Szeressük, fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk – „Isten nem csinál selejtet!”. Az ítélet húzódik meg a háttérben, mások és magunk felé is, az tart bennünket a versenyszellemben. Ez elválaszt, az egot, az elkülönülést segíti. Gyerekkorban szükséges, mikor stabilizálni kell magunkat ezen a kétpólusú földi játszótéren, de később az iránynak fordulni kell. Az Egység felé tartsunk, hogy újra rátaláljunk önmagunk középpontjára.
Vasárnap Telihold van az Ikrek jegyben!
Minden duplán számit, óvatosan gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel!
Az Ikrek jegy nagyon okos, rálát mindenre, tudását tudja használni, kommunkálni. Ez is most duplán jelen van – éljünk vele!
Hétfőn du. – kedden – szerdán de. a Hold a Kos jegyben van.
Vérünkért tehetünk duplán mozgással, minden piros szinű gyümölccsel, zöldséggel. Igyunk vasban gazdag csalán-, szederlevél teát!
Szerda du. – csütörtökön – pénteken a Bika jegyben van.
Torkunk kér figyelmet. Annyit beszéljünk, amennyit kell, se többet, se kevesebbet! Tartsuk melegen, ha lehet kék szinű sállal. Gargarizáljunk langyos, sós vizzel.
Szombaton – vasárnap az Ikrek jegyben van.
Idegrendszerünkért, tűdönkért, kezeinkért tehetünk duplán.
Legyünk elegendő ideig a friss levegőn! Igyunk nyugtató citromfű-, levendula-, olrbáncfű teát!
Kezeinket tornáztassuk, masszirozzuk, simogassunk vele.
Nagyon szép, tisztánlátásban gazdag hetet kivnáok sok szeretettel:
www.asztrocsillag.hu