Figyeljünk hangulatingadozásainkra, maradjunk a valóságban. Tudjuk a határainkat, ne tervezzünk többet, mint amit erőnk és lehetőségink engednek. A tiszta, józan gondolatok kapjanak előteret, szívünket pont ők fogják kiellensúlyozni.

A legnagyobb érzelmihullámzásokra a Halaknak, Rákoknak kell számitani. Próbáljanak minél több olyan gyakorlatot csinálni, amit csak úgy lehet, ha az ember középen van (mint a bicikli, bár most annak épp a legkevésbé van itt az ideje).

Lássuk meg a dolgoknak, történéseknek, a világnak mindkét oldalát, hisz a kettő, ahogy a nappal és az éjszaka, élet és halál stb. egymástól elválaszthatatlanok. Ennek elfogadása, a két pólus egyszerre való látása megbékélést, nyugalmat, s belső középpontunk megtalálását hozza.

A túl sok álom, s azok megvalósítanak kudarca főleg az Oroszlánokat, Nyilasokat érinti. Két tüzes jegyről van szó, akik erejükkel építeni és rombolni is tudnak. Fontos odafigyelniük, hogy a legkevesebb csalódás érje őket, nehogy átcsapjanak egyik végletből a másikba!

Az átgondolt, józan döntéseket a Kosok, Oroszlánok, Nyilasok, Ikrek és Szüzek hozhatják, melyeket a teremtő erő és az együttérző szeretet is támogat. Pont a realitásuk miatt meg is tudják valósitani, amit szeretnének, s lendületükkel támogatják a körülöttüklévőket. Sok kisebb útra, sok találkozásra, beszélgetésekre számíthatnak – jól vannak, elemükben vannak.

A a feltételnélküli, mindenkinek segíteni vágyó szeretetet a Bikák, Mérlegek, Skorpiók és Vízöntők is képviselik. Ne csodálkozzunk, ha a szeretet ünnepe elött ők ott vannak minden karitatív, segítő, rászorultakat felkaroló helyzetekben, ami boldogságot ad nekik is.

Amit másnak adunk, valójában magunknak adjuk, hisz a legmélyén egy gyökérből származunk, még ha millió és millió formában is mutatjuk meg magunkat. Ettől színes és ettől izgalmas a világ. A palettán minden és mindenki egy színárnyalatot képvisel – mégis az Egy.

Lehetünk büszkék a saját színünkre, de ne felejtsük, hogy a sötét betű is csak attól látható, hogy világos a háttér, s fordítva. A kettő egymástól el nem választható.  

A Skorpiók és Mérlegek spirituális fejlődésé most nagyon intenzív lehet, nyílnak a csatornák az előző életekből, nyitva az új ajtókat.

A félelem, a túlzások – akár a sok, akár a kevés felé – a karmikus elszámolások a Bakokat, Nyilasokat és Halakat érinti. A középpontjuk megtalálása az elfogadással, a hittel sokat tud segíteni nekik.

 

Hétfőn – kedden a Hold a Rák jegyben van.

Gyomrunk kér figyelmet. Rágjuk meg alaposan az ételt, s csak annyit együnk, amennyi szükséges. Diólevél-, veronika teája segítik az emésztést. Lestyán erősiti, kömény megelőzi a bajt. Parlagfű nyugtatja, pitypang tisztítja. Bazsalikom erősiti.

 

Szerdán – csütörtökön az Oroszlán jegyben van.

Szívünkért, gerincünkért tehetünk duplán. Előbbi legnagyobb támogatója a szeretet. De segithetjük a galagonya minden formájával, árpával, zabbal is.

Gerincünk hálás a tornáért, masszázsért, gerincességért.

Pénteken – szombaton – vasárnap a Szűz jegyben van.

 

Nagyon szép karácsony előtti elcsendesedést, békés készülődést kívánok sok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu

 

 

 

Mire számíthatunk karácsony előtti utolsó héten?