Sok kisebb útra, találkozásokra, beszélgetésekre, megvilágosodott gondolatokra. Egyszerre van jelen a nyitottság, ugyanakkor a zárkozottság is – ezzel talán meg is találva azt az egyensúlyt, ami az egész világegyetemet fenntartja.
A legtöbb kapcsolódást a Kosok, Ikrek, Rákok és Szüzek vonzhatják be. A beszélgetéseket átjárja az érzelem, a lendület, a gondoskodó szeretet.
A beszéd és a meghallgatás közötti egyensúlyra azonban érdemes figyelni. „Dobáljuk a labdát”, ne csak egy valaki „pattogtatását” kelljen mindenkinek nézni, amibe egy idő után a szóhoz nem jutottak elfáradnak.
Otthonunk fontossága is előtérbe kerülhet, akár a szépítésével, akár önmagunk, hitünk, különleges ötleteink rátalálásának színhelyeként.
Ez leginkább az Oroszlánoknál, Bikáknál, Mérlegeknél, Nyilasoknál, Vízöntőknél és Bakoknál várható.
A lélek mélysége – megérzések, pszichológiai felismerések – mellett a gyógyítás, gyógyulás a Kosokat, Vízöntőket, Skorpiókat és Halakat támogatja, jó velük, mellettük lenni.
Szerdán Újhold van a Bika jegyben!
Lehetőség az újrakezdésre.
Böjtöljünk – testileg, lelkileg, szellemileg – ilyenkor a méreganyagok könnyebben távoznak.
Minden házimunkát könnyebb elvégezni, kevesebb vegyszerre van szükség ugyanahhoz az eredményhez.
Beteg növényeket ezen a napon vágjuk vissza.
A műtétek ilyenkor jobban sikerülnek, a gyógyulást jól fog alakulni.
Hétfőn a Hold a Kos jegyben van.
Vérünkért tehetünk duplán minden piros szinnel. Igyunk vasban gazdag csalán-, szederlevél teát!
Kedden – szerdán a Bika jegyben van.
Torkunk kér figyelmet. Csak annyit beszéljünk, amennyit kell! Tartsuk melegen, s gargarizáljunk langyos, sós vízzel.
Csütörtökön – pénteken az Ikrek jegyben van.
Idegrendszerünkért, kezeinkért tehetünk duplán. A citromfű-, levendula-, orbáncfű tea nyugtat.
Kezeinket tornáztassuk, masszírozzuk, simogassunk velük.
Szombaton – vasárnap a Rák jegyben van.
Gyomrunk kér figyelmet. Rágjuk meg alaposan az ételt, s legyen elég az elég! Hálás a diólevél-, parlagfű-, pitypang teának, melyek nyugtatják.
Nagyon szép, pozitív kapcsolódásokkal teli hetet kívánok sok szeretettel:
www.asztrocsillag.hu