Váratlan fordulatokra, lehetőségekre, melyek spontán érkeznek, ezért nem lehet rájuk felkészülni. Álmokra, vágyakra, amik az érzelmi túlzások miatt mégis könnyen elkerülhetnek – átváltva ezzel a csalódás könnyeire.

A különleges helyzetek megélésére, szabadságvágyra, ötletekre, fordulatokra leginkább az Oroszlánok és Bikák számíthatnak.

Ragyoghatnak a Vízöntőkkel együtt, megmutatva spontán reagálásukkal rátermettségüket, vezetőképességeiket, vagy ha nem tudják kézben tartani ezt az impulzusszerűen érkező nagy energiát, az feszültségben, türelmetlenségben manifesztálódat. A sport mindenképp segítségükre van, iktassák be életükbe!

Az álmok világa a Rákokat, Bikákat, Mérlegeket és Halakat repítheti.

Minden épít addig, amig nem esünk túlzásba, amig a mértéket megtaláljuk.

Álmaink, vágyaink feladata irányt mutatni, erőt adni. Cselekvés, mozdulat nélkül, ha beleragadunk, csak köd marad körülöttünk, mely épp úgy, ahogy a duzzadt felhő kicsapódik – ez esőben, az könnyekben.

Mindez igaz a lendületre is, hisz a teremtő erő biztosítja életünket. Ám, abba is bele lehet ragadni – ha nem tudunk megállni, egy pont után már csak rombolunk vele.

Szereplőink belül vannak. Egyik erre, másik arra húz, ne ijedjünk meg ezek ellentmondásosságától!  Ha ügyesek vagyunk, a kettő épp kiegyenlíti egymást – megálmodjuk, amit szeretnénk, s lendületesen megteremtjük.

A nagyon erős érzelmi, világképet is érintő hullámzásokra a Nyilasok, Skorpiók, Kosok lehetnek hajlamosak. Vegyék észre, ha már fanatikus gondolataik, érzéseik vannak – egyik véglet hozza a másikat, a fanatikusság a legveszélyesebb!

Gyakorlatiasak, két lábbal állnak a földön, élvezik az élet adta örömöket a Bakok, Ikrek, Szüzek és Halak. Finom ételek, jó beszélgetések várnak rájuk, ahol ők a mozgató rúgok – élmény velük lenni.

 

Hétfőn a Hold a Nyilas jegyben van.

Májunk kér figyelmet. Hálás minden sárga színű, keserű ízű ételnek. Használjunk kurkumát, igyunk máriatövis-, pitypang-, kisezerjófű-, cickafark-, parlagfű teát! S a legfontosabb, ne terheljük lelki mérgekkel se, ki tudja mi – mire jó, „szerencse vagy szerencsétlenség – e”?

 

Kedden – szerdán a Bak jegyben van.

Csontjainkért, térdeinkért, bőrünkért tehetünk duplán.

Iktassuk be étrendünkbe a mákot, szezámmagot, diót. Igyunk diólevél teát, mely csontjaink nagy segítője!

Térdünk hálás az igaz alázatért, a meghajlás képességéért, mely nem egyenlő a megalázkodással.

Bőrünket kényeztessük fürdővel, szaunával, masszázzsal, simogatással.

 

Csütörtökön – pénteken a Vízöntő jegyben van.

Idegrendszerünk, lábszáraink kérnek figyelmet.

Előbbit támogassuk a természet szépségei mellett citromfű-, orbáncfű-, levendula teával.  Utóbbit tornával, masszázzsal, ha vannak visszereink gesztenye-, körömvirág krémmel kenjük.

 

Szombaton – vasárnap a Halak jegyben van.

Nyirokrendszerünkért, lábfejeinkért tehetünk duplán.

A mozgás mellett a tejoltó galaj teája támogatja leginkább nyirokrendszerünket.

Lábfejünk tornáztassuk, vegyünk fürdőt, kényeztessük reflexológiával.

 

Nagyon szép, egyensúlyban, mértékben gazdag hetet kivánok sok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu

 

 

Mire számíthatunk május 8 – val kezdődő héten?