Mennyországtól a „pokolig” bármit bevonzhatunk, csak ne gondolkozzuk túl a dolgokat – maradjunk az egyszerű, józan, tisztánlátás mellett – utána csak élvezzük azt, ami van.
Hogy épp mit húzunk ki a „pakliból”, nagyban függ a rezgésünktől, hisz „ami fent, az lent, ami bent az kint”.
Ez persze nem jelenti azt, hogy addig hunyorgunk, amig csak a szépet látjuk. Inkább azt, hogy látunk, a valóságot, elfogadjuk – ami nem jó nekünk, azon változtatunk, ha lehet. Ha nem lehet, ahogy a szakadó esőt sem tudjuk elállítani, de az eresz alá tudunk húzódni, míg el nem megy a vihar.
A hideg, fagyos időjárás leginkább a Nyilasokra és Rákokra találhat rá. Keressék meg a védelmüket, mielőtt ők is hideggé nem válnak, tovább adva másoknak is a keménységet, szeretetlenséget.
A „vulkánkitörések” perzselő tűze, végletes, akár bosszúval, hatalomvággyal teli energia a Skorpiók, Kosok és Vízöntők környezetét érintheti. Nekik érdemes elkerülni ezeket a találkozásokat, vagy legalábbis nagy szeretettel, védelemmel felkészülni a tőlük várható kirobbanásokra.
Akik napsütést, meleget, boldogságot, mély együttérzést tudnak adni környezetüknek, s szinte mindenki keresi az ő társaságukat, ők a Halak, Bakok, Vízöntők, Skorpiók, Ikrek, Oroszlánok, Mérlegek, Rákok.
Hogy van olyan jegy, ahol mind a két véglet megjelenik? Persze, mert minden jegy mindenkiben megvan, s őket két oldalról húzzák. Tudatosságukon sok múlik, melyik irányba billen a mérleghinta szára.
Az Ikrek, Mérlegek, Rákok és Nyilasok figyeljenek arra, hogy ne gondolkozzák túl a dolgokat, mert egy ponton túl már árt a sok szellemiség. Vagy a szívünk, vagy az eszünk a főszereplő, ha egyikből sok, a másikból kevés!
A Szüzek flörtölnek, szépek, csábítóak, annak ellenére, hogy ez a terület alapvetőn nem az erősségük. Mosolyuk azonban ellenállhatatlan.
A Bikák, Mérlegek kedvességük mellett nagyon intellektuálisak – tudni akarnak, tesznek is érte, kapcsolódnak másokhoz információ éhségükkel.
Hétfőn – kedden – szerdán a Hold a Bak jegyben van.
Csontjaink, térdünk, bőrünk kér figyelmet.
Előbbit támogassuk magokkal – mák, dió, szezám, stb. Diólevél teával.
Térdünk az alázatért hálás.
Bőrünket kényeztessük simogatással, szaunával, masszázzsal.
Csütörtökön – pénteken a Vízöntő jegyben van.
Idegrendszerünkért tehetünk duplán. Legyünk eleget a friss levegőn, igyunk nyugtató citromfű-, orbáncfű-, levendula teát.
Szombaton – vasárnap a Halak jegyben van.
Nyirokrendszerünk-, lábfejünk kér figyelmet.
Előbbit támogassuk mozgással, tejoltó galaj teájával. Utóbbit mozgással, sporttal, fürdővel, masszázzsal.
Nagyon szép, kedvességben, mosolyban, napsütésben gazdag hetet kívánok sok szeretettel:
www.asztrocsillag.hu