A férfi a vidéki város szűk kis utcáin sétálgatott. Volt ideje, ezért minden kirakat előtt, minden üzlet előtt, minden téren megállt egy pillanatra. Ahogy befordult az egyik utcasarkon, hirtelen szerény
Jó dolog, rossz dolog – ki tudja azt?
Egy szegény ember lova megszökött. Az egész falu sajnálta, hogy milyen rossz dolog történt vele. Az egyetlen jószága elhagyta. – Jó dolog, rossz dolog. Ki tudja azt? – mondta a szegény
Két magzat beszélget az anyja hasában:
-Mondd, te hiszel a születés utáni életben? – Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik. – Lárifári! A születés után
Négyszögletű Kerek Erdő – részlet Lázár Ervin
Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta, egyszer. vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam, és sajogna, sajogna a szívem. De
Tündérmese 1
Egyik éjjel álmomban megjelent egy Tündér, s ekképpen szólt hozzám: „Imád meghallgatásra talált! Odafenn úgy döntöttek, hogy megmentheted a Világot, s vele az Embereket! Csupán egyet kívánhatsz! Ezzel az egy
Tündérmese 2.
A tegnap este különösen szép volt. Kristálytisztán ragyogott az ég, tele megannyi fényesebbnél fényesebb csillaggal. Azt hiszem a néphit az ilyet az „Átváltozás éjszakájának” hívja. Igazán nem tudom, miért? Fecsegnek
Az én anyukám… 1 éves szemmel….
Hát jó fáradtnak néz ki! De ma reggel egyszerűen nem tudtam elaludni! Éjszaka pedig meg akartam bizonyosodni róla, hogy még itt van, másodszor meg egyszerűen csak hiányzott! Egész körülményes engem
Az isteni esszencia
Hol volt, hol nem volt,…az Istenek azon tanakodtak, hogy az isteni esszenciát hová rejtsék az embereknek, amit megtalálván fejlődésükben, ember mivoltukban megmutatja az utat. – Talán az égbe vagy egy magas fa tetejére? – Áh,
Vágyaink teljesülése
Élt egyszer egy dombtetőn három fa. Gyakran beszélgettek, elmondták egymásnak álmaikat, vágyaikat. Az első fa egyszer így szólt: – Belőlem egy kincsesláda lesz. Megtöltenek majd arannyal, ezüsttel és sok –
Egy apa levele a világnak!
Kedves Világ! A fiam ma kezd iskolába járni. Ez furcsa és új lesz neki egy ideig. Arra szeretnélek megkérni, hogy bánj vele gyengéden. Tudod, mostanáig ő dirigált. Ő volt a